A nagy találkozás

Sziasztok! Itt az új rész, mint láthatjátok, és most nem kellett rá 2 hónapot várnotok :) Mint mindig, most sem tudom, hogy mikor jön a következő rész, de majd egyszer.
Na, jó olvasást :)

 - Gyerekek! Üdvözöljétek az új osztálytársatokat! - mondja, majd int a nyitott ajtó felé, ahol belép egy fiú. Amikor meglátom megáll bennem az ütő. Ez lehetetlen. Ez nem lehet Ő!
 - Hűű, cuki! - súgja a fülembe izgatottan Ellie, de szinte fel sem fogom a szavait, csak megkövülten meredek az új jövevényre.
 - Ő itt Cody Matthews. Üdvözöljétek kedvesen. - néz ránk az osztályfőnök, majd visszafordul a fiú felé - Remélem hamar beilleszkedsz. Ennek érdekében elmondhatnál pár dolgot magadról az osztálynak, hogy könnyebben menjen a megismerkedés.
Az igazgató időközben ki is ment az ajtón, a fiú pedig egy bólintással elfogadva új osztályfőnöke kérését megáll a tanári asztalnál és belekezd:
 - Mint már hallhattátok, Cody Matthews a nevem, a városban lakom, és a St. Peter gimnáziumból íratkoztam át ebbe a suliba. Szeretek zenélni, már 8 éve gitározok... - hallom a hangját, de még mindig nem tudom felfogni, hogy itt van. Miért nem volt jó neki a másik iskola? Az legalább a város másik felén van. És ha már sulit váltott, miért pont ide jött? Még van legalább 2 másik is!
Úgy tűnik, az álmaim valamiféle jelként szolgáltak, mert az utóbbi napokban Vele álmodtam, és most itt van... De nem csak én vagyok ledöbbenve. Mellettem Abby is érdekes arccal szemléli a beszélő fiút, majd feleszmélve elkezd engem fürkészni. Összekapcsolódik a tekintetünk, és egy néma párbeszédet folytatunk, aminek a végén Abby aggódva veregeti meg a vállam. Ha már ő is tanácstalan, akkor mi lesz velem? A szemem visszavezetem a nem túl szívesen látott személyre, és észre veszem, hogy Ő is engem néz...
 - Köszönjük, Cody. Keress magadnak egy helyet. - int kedvesen mosolyogva a tanár, mire Cody megindul a padsorok között, és a legutosó padban leül, mivel csak ott van üres szék. A tekintetemmel végigkövetem az útját, és amikor leül, újra egymás szemébe nézünk. Az ővéből nem tudok kiolvasni semmit, de biztos vagyok benne, hogy az enyém szikrákat szór.
Az alap idegességemhez, amit az ittlétével váltott ki nálam, most hozzá jön a harag, hogy... hogy mennyire jól néz ki. Ideges vagyok magamra, amiért még mindig ilyen érzést vált ki belőlem, mert amikor Rá nézek, hiába tagadnám, de liftezni kezd a gyomrom, és nem azért, mert romlott kaját ettem... Hihetetlen, de az idő csak jót tett vele: Ő is elkezdett felnőni. Az eddigi kisfiús arca helyett, már férfiasabbak a vonásai. A haja talán csak annyit változott, hogy rövidebb lett, és most már felzselézi, nem úgy mint régen, viszont még mindig ugyan olyan szívdöglesztő hatású. Akár csak a szemei. Egyszerűen nem hiszem el, de a történtek ellenére még mindig képes lennék elveszni bennük. Egyébiránt magasabb is lett, de szerencsére én is nőttem, amióta utoljára láttuk egymást, tehát nagyjából ugyanúgy egy fél fej különbség van köztünk. Még mindig Ő a leg-leg-leg pasi, akit valaha is láttam vagy ismertem.
 - Tehát, ne felejtsétek el, hogy... - kezdi Mr. Highlight, amikor megszólal a csengő, és az egész osztály kitódul a teremből, majd az iskolából. Mi a lányokkal kicsit lassabbak vagyunk, ezért mindig utolsónak érünk ki valamennyi teremből, de nem baj, hisz a gyorsaság az élet megrontója. Viszont rajtunk kívül (meg persze a tanáron kívül) más is elidőzött a teremben. És ki más lenne, mint Cody?!
 - Viszlát! - köszön el egy lemondó sóhajjal az osztályfőnökünk, majd elhagyja a termet. Mind a négyen viszonozzuk az elköszönést, majd a lányokkal elindulunk kifelé az iskola épületéből. Már kezdem azt hinni, hogy nem azért időzött a teremben, mert beszélni akar velem, amikor:
 - Emily! - hallom meg a nevem, ahogy lépnénk ki az iskola kapuján, és látom, ahogy Cody közelít felénk.
 - Honnan tudja a neved? - kérdezi meglepetten Ellie, mire lemondóan belekezdek:
 - Ő az egyik volt osztálytársam. Ovi óta szerelmes voltam belé. Nyolcadikban fogadásból megcsókolt, és elhitette velem, hogy fontos vagyok neki. - hadarom el egyorsan suttogva a történetet.
 - Hűű. Akkor nem is annyira cuki. - fintorodik el. - Megverjem? - kérdezi gyorsan, mire csak elmosolyodok:
 - Nem, elbirok vele, azt hiszem, de azért köszi.
 - Ha meggondolnád magad, szólj. - teszi a vállamra mosolyogva a kezét, mire én csak bólintok.
 - Emily! Beszélhetek veled? - kérdezi megállva előttünk.
 - Azt hiszem, mi megyünk is. - néz rám a két barátnőm. - Holnap találkozunk. - aztán Abby még visszafordulva jelez, hogy este beszélünk, mire egy aprót bólintok.
 - Miért akarsz velem beszélni? Már mondtam, hogy nem vagyok rád kíváncsi. - jelentem ki visszafordulva a fiúhoz, és igyekszek, hogy minnél határozottabbnak tűnjek, és ne mutassam, hogy mennyire gyenge is vagyok még mindig a közelében.
 - Csak azt mondtad, hogy addig ne beszéljek veled, amíg el nem ballagunk... - villant rám egy apró mosolyt, mire csak megforgatom a szemem.
 - Mert reméltem, hogy többet nem találkozunk. - vágok vissza komoran, mire lefagy a mosoly az arcáról. - Miért jöttél át a St. Louis-ba? Miért nem volt jó az a suli, ahová felvételiztél?
 - Mert túl messze volt. - süti le a szemét, és az Ő arca is elkomorodik egy pillanatra.
 - Akkor miért nem egy másikba mentél? - kérdezem felvont szemöldökkel.
 - Mert ez közelebb van, sokkal jobb suli, és mert te is itt vagy... - ölti fel a csábító mosolyát. Na nekem ne próbálja beadni, hogy miattam váltott sulit! Az utóbbi kijelentését egy szikrákat szóró tekintettel ajándékozom meg, mire újra elkomolyodik az arca:
 - Kérlek, felejtsük el, ami történt azon a napon! - néz rám könyörgően.
 - Hogy felejthetném el hogy átvertél?! - kérdezem döbbenten. Hogy gondolhatja? Persze, majd simán rábólintok, hogy felejtsük el hogy átvert, és elhitette velem, hogy fontos vagyok Neki!
 - Hányszor kérjek még bocsánatot? - tárja szét a kezeit kérdőn.
 - Ahányszor csak akarsz, de az álláspontom akkor sem fog változni. - nézek vele farkasszemet.
 - Ahogy gondolod. - von vállat lazán, aztán csibészesen elmosolyodik: - De szerintem meg fogsz nekem bocsátani. - jelenti ki magabiztosan.
 - Arra várhatsz! - mondom, majd sarkonfordulok és elindulok haza. Ilyen komolyan nem létezik! Ugye ez csak egy álom, amiből mindjárt felébredek? Nagyon felidegesített a mosolygásával, meg az idióta kérésével! Te jó ég! Hová gondolt! Na meg azt mondja, hogy részben miattam választotta a St. Louis-t! Viszont nem tudom hová tenni azt a pillanatot, amikor elkomorult az arca. Még valami más is lehet a háttérben, valami nagyon rossz, mert Ő nem szokott ok nélkül komor lenni... De miért is foglalkozok vele? Hisz azon a napon megutáltam, ott a suli folyosóján, amikor azt vártam, hogy azt mondja, hogy Nate csak viccel... Nem bocsájtok meg neki, akárhogy töri magát! Inkább keressen magának egy másik csajt, akit szédíthet, de engem hagyjon békén! - ezen gondolatokkal léptem be az üres házunkba, majd egy gyors ebéd után felrobogtam a szobámba, hogy egy SMS elküldése után leüljek a gépem elé, és várjam, hogy Abby feljöjjön Skype-ra. Nem is kell sokat várnom, 3 perc elteltével fogadom a videóhívást, és megpillantom Abby aggódó arcát:
 - Mindent mesélj el. - jelenti ki, aztán végighallgatja a nem túl hosszú párbeszédemet Cody-val, aztán meghallgatja az ideges hisztizésem, végül ezt mondja:
 - Ne hagyd magad! Direkt idegesített fel ma is. Ha ő így játszik, mi is így fogunk! - csap az öklével az asztalra átszellemültségében, aminek az lesz az eredménye, hogy a vebkamerája leesik a földre. Elnevetem magam, ahogy Abby szitkozódását hallgatva várom, hogy visszahelyezze a tárgyat, és beállítsa. Aztán idegesen belenéz a kamerába, majd ő is elneveti magát. Percekkel később, amikor mindketten a könnyinket törülgetve befejezzük a nevetést folytatja:
 - Segíteni fogok neked. Nem hagyom, hogy csak mert ő fiú, azt higyje, hogy irányíthat téged!
 - Köszönöm. - mosolygok rá hálásan. - El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy a barátom vagy! - mondom meghatottan.
 - Tudod, hogy bármikor! - mosolyog vissza, aztán hatalmas zörgést hallunk.
 - Te jó ég! Mi történt? - kérdezem ilyedten.
 - Nem tudom, de azt hiszem ez anya volt. Mennem kell. - mondja Abby, majd gyorsan kinyomja a kamerát.
Majd holnap megkérdezem tőle, hogy mi történt.
A következő pillanatban meghallom az ajtócsapódást, ami jelzi, hogy anya hazajött. Na, akkor meséljünk neki is!